a középiskolás éveimben - az akkori viszonyok között - 1991-'95! - rengeteget utaztam, péntekenként és vasárnap is konkrétan fél napot, többnyire vonattal, de azért gyakran busszal is. sokszor eszembe jutott ilyenkor egy Napoleon Boulevard-dal, a Jelentés az alagútból (1989!) Egészen pontosan ennek egyetlen sora, meg az az isteni dallam: "miért nem akarod élvezni, szép egyenes az út." 

emlékszem az érzésre: sokszor hangoltam magam a jókedvre ezzel. szabad fordításban annyit értettem alatta, noha különben a dal egésze ennek a totális ellentettje, hogy okom az örömre ezer, ennek megfelelően leszek szíves élvezni az utazást IS. 

én nagy mágus vagyok az elmém akaratát illetően, szóval láss csodát, élveztem is. :) 

Valahogy ma ez jutott eszembe (okom az örömre kicsit kevesebb, de na) és meghallgattam ezt a dalt, meg csomó másikat is, meg elolvastam egy cikket, amitől csak rájöttem, milyen öreg vagyok mennyit éltem, és magam is elámultam, mennyi mindent nem is tudok még ennek ellenére vagy ezzel együtt. 

hát csak ezt akartam elmesélni nektek ma este, úgy 4 évvel az utolsó blogbejegyzés után.

azt se tudom, ír-e még valaki blogot, de mint említettem, sokat éltem, megvannak a magamhoz való módszereim, azt' jónapot. hallgassatok szintipopot. :)