az úgy volt

hogy ugye gyorsan meghalt nemrég egy barátunk, és ez mindannyiunkat váratlanul ért, valószínűleg őt is, bár egyes vélekedések szerint hónapok óta sejthette a különböző fájdalmak okán, hogy talán nincs minden rendben, de _talán sokkal inkább félt, mint inkább kíváncsi volt, és ennek az lett a vége, hogy az egyik hónapban - amikor kórházba került - csekkfeladáskor még lapot küldtünk neki, hogy gyors gyógyulást kívánjunk, a másik hónapban ugyanebben az időpontban meg már nem élt. 

én elég régóta halogattam bizonyos vizsgálatokat, nem volt egyébként különösebb indokom, de szerettem volna tudni, hogy minden rendben. 

és miután meghalt, kicsit belémhasított a félelmes felismerés, hogy b+, ha ez a gyönyörű, erős, kedves és vicces nő elment, _talán én sem vagyok az a hallhatatlan szuperhős, akinek egyébként főállásban képzelem magam. 

és ennek egyenes következményeként fogtam a-z alig működő- telefonomat, amit szintén kurvára ki kéne cserélni már, mert semmi, de tényleg semmi nem működik rajta, és bejelentkeztem három különböző orvoshoz. 

ma volt az első vizsgálat, amiről nem gondoltam előtte semmit, és még akkor sem fogtam gyanút, amikor _annyira firtatták a koromat. de hamarosan már tudtam, amit előtte jobb, hogy nem: nem 16 ezer forint lesz, hanem 34, mert _ebben a korban már két vizsgálatot kell elvégezni. 

és hát persze nem teljesen tökéletes minden, de nincs semmi kóros, úgyhogy a pénzre továbbra is szarunk, de hát akkor is, emberek, 34 ezer forint alig fél óra alatt, ez engem megvisel. 

és nem sokkal később hívtak, hogy nagyon nagyon fontos volna vért adnom, be tudnék-e ma jönni. és nem mertem kekeckedni az univerzummal, hogy nem, amikor pont ma nincs semmi baj, és pont ma hívtak, úgyhogy szerveztem társaságot, és ellátogattunk a vérellátóba.

ahol egyébként épp izmos hős tűzoltó férfiak kezeltek valami hirtelen kigyulladt áramszekrényt de sajnos nem vehettem őket alaposabban szemügyre mert férfival voltam magam is. 

na és akkor kiderült, hogy én nem adhatok vért a friss röntgen miatt, a fiúnak szétcseszték a vénáját, és nem tudtak tőle vért venni, viszont baromi nagy mák, hogy a harmadik kispajtásnak legalább  semmi nyígja nem került elő, így ő tudott valamit segíteni. 

ha azt hinnénk, ennyi elég volt mára, mondanám, hogy nem, mert ma két gyereket hoztam el az óvodából, ami meg azért van, mert hétfőn könnyelmű ígéretet tettem a lányom barátnőjének, hogy majd feljöhet hozzánk, amire a kiscsaj kedden délután odajött hozzám, és nagyon szomorúan, végig a földet nézve előadta, hogyaszongya "te megígérted nekem, hogy ma felmehetek hozzátok, de nem hívtad fel az anyukámat és ezsért* nem mehetek fel, és hazsudtál nekem" - és akkor az összes diplomáciai érzékemet latba vetve elértem náluk, hogy nem haragszik, és csütörtökön feljön. 

ááááá. 

és ez van most. 

és idén nyáron nem nyaralok**,  mert elmulattam az árát a röntgengép alatt, meg majd a további orvosoknál, például holnap. 

mondanám, hogy kit érdekel, de engem például sajnos eléggé, azs a nagy igazság. 

* pösze a szentem 

** meg nem lesz új cipőm, új ruhám 

most élsz

az elmúlt három hétben eléggé volt pokoltól mennyországig bármi és én a létra .
volt például, hogy órákat bőgtem egy ablakon nézve ki, mert a halál az mindig váratlan és borzasztó.

aztán volt érdekes mulatság, olyan mint egy továbbképzés, csak nem az, de hát én ugye évek óta epekedem egy hasonló ottalvós bulikáért  szakmai eseményért, szóval megadtuk egymásnak, ami jár, az élet nekem, és én viszont. (köszi, pacsi)

ma pedig példának okáért eldurrant az agyam, elővettem a cihából a spórolt bankóimat és regisztráltam több kurvadrága vizsgálatra valamint orvoshoz.
mondjuk ezen azért természetesen iszonyúan ki vagyok bukva az ismert okok miatt, hogy ilyenezazország, fizetemacsillióadóimatésakkorezvan, megminden.

de most _kicsit már elegem van ebből, úgyhogy _nagyon leszarom.

meg aztán ha férjhez találok menni (és eléggé vannak terveim), élvezzem már azt is, ne csak szédelegjek ott, mint gólyafos a légben.

csodálatos

napom végén, mely egyúttal a bolt nyitvatartásának befejezése is volt, betértünk a közértbe, hogy vásároljunk kenyeret.
de nem volt, úgyhogy hirtelen felvillanyozódva az élet nagyszerűségén, hogy felnőtt vagyok, azt csinálok, amit akarok, ha akarom, szerda este sört iszom, csuhajja - izomból a kosárba tettem egy söritalt.
már épp kezdtem megvigasztalódni összes sérelmeim felett, ami a jól sikerült napomat illette, ám sajnos közben kiderült, hogy a sör alkoholmentes.

kevés választ el a bőgéstől, de komolyan.

mondjuk erre egyébként is mit használt volna  2 %. 

azt szeretem magamban

egyebek mellett*, de főleg, hogy úgy meg tudok örülni teljesen hülye dolgoknak.
ma például azon lelkendezem hosszan (befelé) hogy mekkora mákom van a barátaimmal.
hogy ezek az egymásrarezgések működnek: mindig pont az talál érdekesnek, akit én is annak találok.
és aztán hosszan úgy maradunk, érdeklődve.

(és ha el is múlik, hát, komolyan, még akkor is tudok örülni, hogy mennyi minden jó volt.)

csodálatos.
imádom ezt.

*nagy szó a többesszám mostanában