a vasárnap az új csütörtök

régen, és ez alatt mindig az egész életemet értem, mínusz nagyjából az utolsó 3-4 évvel, a csütörtök volt az álmok netovábbja, a lehetőség, amikor még bármi megtörténhet, és arra a bármire van 3 egész napod. A csütörtök kicsit olyan volt, hogy szombatra akár Párizsban is lehetsz. Mindegy, hogyan.
És a csütörtök este volt a legjobb a világon. Mindig.

Ezzel szemben a vasárnap, főleg a _vasárnap délután, hát az pokoli. Akkor kábé leálltak az életfunkcióim, képtelen voltam bármire. Pusztán azon az alapon, hogy vasárnap van. A tudat, hogy vége van a hétnek, és megint kezdődik elölről egy HÉTFŐ, tartósan kikészített.

Nos, ennek vége van.

Valószínűleg a kor és az apátia bölcsesség hozta el a produktív hétvégéket. Mostanában vasárnap rendszerint többet haladok mindennel, mint egész héten.

(A heti mélypont mondjuk nem tűnt el, csak átment szombatra.
És, ha már itt tartunk, a kárpáti borzaska lett az új nokedli, amit imádunk, csak gyűlölöm elkészíteni és nem is tudom.)