2017. április 11., kedd

én egy akkora

amatőr vagyok, de komolyan. Ha kicsit is számon tartanám az életünk, akkor mondjuk sejthettem volna, hogy a karácsonyi Jézus-ügy húsvétkor vesz majd igazán durva fordulatot az események láncolatából fakadóan.
De én úgy el vagyok havazva megint, hogy tegnap raktam ki a csodálatos festett tojásokat is, ráébredve, hogy ha most nem, akkor egy hét múlva már késő, és nagyjából az ajándékkal is ez van, de azt inkább el se mesélem, annyira ... kemény.
Szóval, Jézus.

Nyilván nem jutott eszembe, hogy most a feltámadást is el kell magyaráznom. Úgy tekintettem erre az ünnepre, hogy egyelőre jön a nyúl a jó gyerekekhez, aztán kész, minden más keresztény - és további vallások további vonatkozásai majd a későbbi években.
Persze.
Ma az óvodából jövet a gyerek a magától értetődő módon elővett, hogy "ha Jézus magára vette az emberek bűnét, akkor miért kellett meghalnia? És hogyan halt meg?"
Kicsit hezitáltam, hogy mennyire decens magyarázat a "pont azért" meg hogy hogyan lehet megúszni a kereszthalál-kérdést, de az én gyerekem nem vár hosszan magyarázatokra, nincs ideje, hogy az anyja kitaláljon négy évesekre szabott történeteket.  Már kiabált is (Fő utca, munka utáni csúcsforgalom): ANYAAAAA! Hogy halt meg Jézus?! Tudom, hogy tudod!!!

Próbáltam időt nyerni, hogy otthon mindent elmagyarázok, becsszó, de ez nem bizonyult elég jó alkunak. (Meg az se, hogy inkább elmondom, hogy születnek a kisbabák.)

Teljesen felzaklatott a dolog, komolyan. És ez egy átlagos, semmi különös óvoda.

És akkor ne igyon az ember. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése