ha sokáig

nem találkozom valakivel, akkor simán előfordul, hogy elfelejtem, honnan ismerem. Ezért nem tudom, tegeződünk, magázódunk, mit csinálunk. És akkor rettenetes találkozni, mert van olyan, hogy ezt mind be kell vallani.
Aztán, ha piacon vagyok, annyira nem nézek senkire, hogy úgy meg főleg képtelenség bárkit azonosítani.
Szóval alapból is vannak a felismeréssel problémáim, hát még, ha irreális a feladat.

Tegnap épp állok valami kincsesbánya kellős közepén a kedvenc piacomon, és rám köszön valaki, Teljes névvel, húsz centiről, amit nem lehet ignorálni. (Bár meglehetősen volna kedvem ilyenkor különben.) Visszaköszöntem és nagyon néztem, honnan az ismeretség. Nem tudok úgy nézni, hogy ne látsszon, mit nézek, ezért magyarázkodásra késztettem az ismeretlent.
Nem ismerem meg? - kérdezi. Volt óvónőm. Helyettesítő, egy évig.

Majdnem visszakérdeztem, hogy kiscsoportban-e legalább, de nem akartam bunkó lenni.

Biztosan vannak ilyen zsenik, akik mindenkit felismernek egész valahavolt életükből, de sajnos én nem. Szóval bocsánat, igazán.