imádom

a gyereket. A nyilvánvaló káromkodásra, amit épp hallottam biciklizés közben ("de szar ez az út") végig tagadott, és nem is volt hajlandó elismételni, mit mondott, csak azt hajtogatta, hogy "azt mondtam anya, az út göröngyös". Kezdett elborulni az agyam, és mondtam, hogy hallottam, mondja meg nyugodtan, esszel kezdődik.
A gyerek hatalmas szemekkel rám nézett és tök nyugodtan belemondta az arcomba, hogy "göröngyösz".

És én nem csaptam agyon. Hát, win-win.