Erősen személyes

Szülinapi tartalom

(2017. december hatodikai bejegyzés) 

Öt éve ilyenkor erősen számolgattam, hogy hány napot kell még (az elmúlt 3 után) abban a kórteremben töltenem, amit alapvetően nem kedveltem. Sok minden miatt, de főleg, mert az ablak melletti ágyon mindig vagy túl meleg volt, vagy, mivel a többieknek szintén, ezért nálam rendszerint farkasordító hideg, miután folyton ablakot kellett nyitnom.
Sose tudtam annyira elszigetelődni a levegőben szálló történetektől, hogy ne halljam, kivel mi történt itt múltkor is, miután elfolyt a magzatvíz; annak az anyukának is de rossz volt, aki nem látta a babáját, mert olyan gyorsan elvitték az intenzívre; de az semmi, mert volt, akit azonnal mentőhelikopterrel Pécsre…
Említették ugyan korábban, hogy másnap hajnalban kapok egy oxitocin-terhelést, de semmi komoly, nyugodjak meg, nekem még több, mint egy hetem van, szülés előtti tünet pedig semmi, nem lesz ebből még gyerek - mondták a nővérek, akik pedig sokat láttak már, és én hittem nekik.
De, biztos, ami biztos, azért kölcsöntükörrel indultam tusolni, gondoltam, a hasam biztos nem lesz kisebb egy hét múlva sem.
Állítólag az anyák megérzései csalhatatlanok. Ám én határozottan emlékszem: fogalmam sem volt, mikor fog megszületni a kislány, akit különben milliószor millióképp elképzeltem. Lehetett volna épp szőke, ahogy magamat láttam a gyerekkori fotóimon, vagy feketehajú, ahogy akkoriban csomó babát láttam megszületni, és fürtös barna is, mint az apukája. Akkor még nem tudtuk, de loknis barna lett. Visszakerestem a naplót, amit pár hónappal korábban kezdtem írni neki (hogy legyen egy klassz ajándéka a 18. születésnapjára), eszerint sem éreztem a tutit: „ Nem tudom, napok, vagy valójában tényleg csak egy nap van hátra, igazán izgalmas, bár hazudnék, ha azt mondanám, egyúttal nem félelmetes is az ismeretlen végett – de minden mindegy, semmi sem számít, csak gyere, szépen, egészségesen. :) ”
És most, öt évvel később, amikor annyira aggódom, mint ritkán, pedig voltak már rizikós helyzeteink; és óránként pöttyöket számolunk; és könyörgök minden egyes falat előtt, hogy egyél Drágám; tulajdonképpen ma sem tudok mást mondani.
Minden mindegy, semmi sem számít. Csak hogy egészséges legyen. És boldog.
Soha, senki nem tudta ezt elmondani, hogy micsoda utolérhetetlen, pótolhatatlan és elképzelhetetlen kaland, ha az embernek gyereke van.
És holnap már öt éve lesz, hogy nekünk is van - és Ő épp hozzánk született. Olyan hálás vagyok érte, igazán.