de nem fogok. :)
mostanában sok bloggeres évösszefoglalót olvastam, amitől átgondoltam a saját elmúlt hónapjaimat is, de arra jutottam, hogy nem nagyon van mit mondanom.
Az év meglehetősen keretes szerkezetűre sikeredett, mindenféle év eleji betegségek után a december az első napjától az utolsóig betegállományban telik a Kisnyuszinak, ami - nyilvánvalóan - meghatározza most a világhoz való hozzáállásomat.
Úgyhogy minden más másodlagos, de ez nem feltétlenül rossz, mert egyrészt rávilágított arra, hogy mennyire törékeny az élet, és hogy valóban mindent (MINDENT) meg kell becsülni/tisztelni ami adatott, mert semmi (SEMMI) nem magától értetődő.
Másrészt a kemény időszak alkalom volt arra is, hogy kiderüljön, hogy bármennyire is szőke vagyok (lelkileg) baromi sok mindent meg tudok oldani egyedül (ha nagyon muszáj), szóval kurvára fölösleges bármin is parázni.
Ezzel együtt átlendültem a pénzen való összes - szokásos- problémázáson is, hát ez örvendetes változás, bár eddig is sejtettük, hogy nálam igazán nincs a fontos dolgok sorában az élen. (A világra semmilyen hatása nincs ugyan, de ehhez tartozik, hogy valakit végleg leírtam. Nem haraggal, de tudomásul vettem, hogy van, akinek egyszerűen semmit nem lehet elhinni. Nem, nem találjátok ki, de mindegy is. Isten kanyargós utakkal ír egyenesen a portugálok szerint, és semmi nem tart örökké, stb. stb.)
Kiderült továbbá, hogy kik azok, akikre _igazán számíthatok, és bár igazán nincsenek számolatlanul sokan, tőlük valóban tudok kérni, ha szükségem van. Ja, olyan is van, akitől kérni sem kell, hát ez micsoda királyság.
A családommal való kapcsolatom még sokkal szorosabb lett, ezért is végtelenül hálás vagyok, azt hiszem, minden feketebárányságom ellenére ez a köldökzsinór egyre erősödik, és én ezt nagyon szeretem, mert azt érzem, hogy nem kell mindig mindenben egyet érteni, de attól még kikezdhetetlen szövetség, ami örökre szól.
Ennek az időszaknak köszönhetem azt az egyébként életmentő mondatot is, amit tegnap este kábé százszor mondtam el, hogy tudniillik az élet nem hibázik. Ezt sem egyedül találtam ki (sajnos), de hát így van. És kész.
Na és ha már tegnap.
Hát azt még el kell mondanom, hogy mennyire összevisszacsavarodott a szívem: megkaptam Gyarmati Fanni naplóit, basszus, ez sem használt a munkakedvemnek, de legalább jól kibőgtem magam örömömben, milyen jófej barátaim vannak már?!
Nem tudom ugyan, mikor olvasom ki, még a Polcz Alaine - Mészöly levelezés is félben van, de szeretem a problémáimat, na.
... És szeretem az életemet is, bár ezt eddig is tudtam.
De a himlő sokkal egyértelműbbé tette ezt.
Is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése