semmi különöset

nem tudok mondani arról, ahogy mostanában élek.

egy észrevételem van, barátaim: éppen csak megcsinálni valamit nem mindig elég. van, akit meg is ráznék szívem szerint, hogy hé, állj már bele jobban, mert volna, aki megtenné helyetted, és ha megteszi, késő lesz.

de, ki vagyok én, hogy szóljak.

pedig lehet, hogy a szeretet szólna. 

mostanában

ugye főleg a szeretet érdekel, szóval igyekszem nem felkapni a vizet akkor, ha valakinek alaphozzáállása az élethez az, hogy az ő seggéből bújt elő a nap.
de azért egyes napokon meglehetősen bosszant bizonyára főleg azokon, amikor én is ezt hiszem, magamról. 
a helyzeten nem sokat javít, ha keveset alszom.

úgyhogy hát ezekkel kapcsolatos céljaim vannak rövidtávon, a hosszúakra meg néhány napja nem is tudok gondolni ingerültség nélkül.

amúgy minden nagyon jó.

szinte, mintegy, majdnem.

amikor

tavaly a kazánszerelőknek volt kulcsa a lakásomhoz elsősorban, nem pedig daliás udvarlóknak, akkor be kellett mennem a bankba pénzt szerezni, mert a kazánszerelőkkel kokettálni költséges hobbi. szerintem érthető, hogy idegi alapon voltam, és amikor végre kihúzta a gép a számomat és sorra kerültem, legalább azzal megsegített az élet, hogy a legjobb fej lányhoz kerültem. mondtam neki kertelés nélkül, hogy ide a zsét, de gyorsan mire kell a pénz, és akkor elmesélte, hogy ez náluk tavaly volt program, és azóta időnként mondja a férjének, hogy ha meglepné őket valami rablóbanda, akkor elsősorban a kazánt védje, az élete árán is, mert az a legértékesebb darabjuk.

ezen akkor nagyon röhögtem, pedig egyáltalán nem voltam virágos kedvemben, de néha, amikor saját kazánomra nézek, ugyanezt gondolom.

ez onnan jutott eszembe, hogy ma is szereztem egy értékes darabot. ami minden jel szerint csak nekem értékes, mert ingyen tettem szert rá. úgy történt, hogy van ez a vb-hobbim, múltkor meséltem nektek, néha megnézem ezeket a csetreszeket és néha velük is álmodom. de mondtam nektek is, hogy nem fogok ilyet vásárolni, többek között azért sem, mert leverne az ideg, ha egy hétezer forintos tányért összetörnék. akkor meg minek, ha nem használnám, ugye, ezt meg lehet érteni, dísztárgyakat nem veszünk többé. 

és bár beteg vagyok, és egész hétvégén citromos teát kortyolgatva ki sem dugom az orrom a takaróm alól, a bolhapiacot nem bírtam kihagyni. (mondjuk az anyukám megbízására kellett szereznem egy ikea-s, bizonyos kéknyelű kést is, mert a mamit kikészítik az unokák, akiknek mindig mindenből ugyanaz az egy kell - szóval muszáj volt lemenni, na. )

és.

nem fogjátok elhinni, A Készlet egy darabja ott volt az egyik asztalon. esküszöm, kihagyott a lélegzetem, amikor megkérdeztem, mennyibe kerül ez a cukortartó. és mondta a lány, hogy legyen 200 forint.

k é t s z á z.

és pont vettem le a tetejét, és akkor láttuk, hogy a belső pereme egy pici helyen le van pattanva. annyira szuper helyen különben, hogy egy kiskanál lapos nyele pont befér. ami, mivel cukortartó, teljesen praktikus is, ugye.

erre a lány: figyelj, ezt így már kidobnám, de ha te tudsz vele valamit csinálni, vidd el.

szóval így lett meg a készlet egy darabja, soha nem fogom használni, hógyisne, hogy összetörjön nekem a francba,  de majd néha ránézek, és arra gondolok, nincs lehetetlen a világon, semmi.

imádok

iskolai büfékben enni, a franc se érti, de muszáj tesztelnem, ahol csak járok.
ma is alig vártam, hogy megnézhessem a kínálatot, és a a meglepően széles választékból a "limitált kiadás" nevű szendvics izgatott fel.
csak később láttam, hogy volt "új élet" is.

jellemző, mit ne mondjak.

egyébként, ha már véletlenül! megint az evésnél tartunk, erre költenék.
ha olyan lány lennék.

nagy szerencse, hogy teljesen képtelen vagyok 8 csetreszért ennyi pénzt adni.

de ha így haladunk, még eljöhet az a világ is.

a végletekig egyszerű

lány vagyok dolgokban tudok hinni.

mostanában például abban, hogy (előbb-utóbb) mindenki azt és úgy, amit és ahogy érdemel.

nem magamtól vagyok különben ilyen okos, egy ember mondta nemrég, akit kedvelek.

oké, nem így mondta.

hanem úgy, hogy az élet úgyis odab@sz.

régen ezt talán úgy mondták, hogy lassú víz partot mos, de hát nincs már idő metaforákra, költői képekre meg allegóriákra szorítkozzunk a lényegre.

nemrég

dolgoztam nemrég egy helyen, ahol a pénzről volt szó, és az élelmes előadó felkeltette az érdeklődésemet a szakirodalom iránt (amihez fűződött némi érdeke, de ez most mellékszál.)
még ott helyben meg is vásároltam*, illetve a kollégám, mert neki volt pont annyija, nekem meg nem tudtak visszaadni.
már hazafelé felolvasást tartottam, és 10 perc alatt visongva szétröhögtük magunkat  kúvára kikupálódtunk a a 440 oldalas könyvből.
a kedvetekért szívesen össze is foglalom.
1. ne vegyél fel hitelt
2. annyit költs, amennyid van
3. nem, igazából kevesebbet költs és mindig az első legyen a félretevés
4. ne nézegessél katalógusokat, értelmetlen és fölösleges, valamint vágyakat kelt, kinek kell az.
5. a ruhatáradat sem kell évente kicserélni.
6. keresd a megtakarítási módokat. egészségpénztár, kuponok, akciók.
7. légy előrelátó, gondoskodj magadról. nyugdíjpénztár.

Szívesen.

És én ezért fizettem.

Most már mindegy, de annyi haszna valóban volt, hogy átgondoltam néhány dolgot. Úgyhogy ma szereztem prospektusokat, és kézbe veszem a dolgokat, hát nem igaz, hogy nem veszek egy b.felvidéki nyaralót  ne lehetne ezt kicsit könnyedebben intézni.

különben a napokban kifizettem mindenféle csekkekre meg adókra egy zsák pénzt, be kell vallanom, hogy nekem jól eső érzés ez, hogy minden rendben van. perverz, tudom.

talán tényleg ideje volna változni.


* meg tudom magyarázni. ha egy keresztény táborban pénzről van szó, nyilván úgy érzem, hogy ez égi ÜZENET, hogy változzék a viszonyom a pénzhez, na nem? nem hagyhattam ki egyáltalán.

ez

remek. 

a vasárnap az új csütörtök

régen, és ez alatt mindig az egész életemet értem, mínusz nagyjából az utolsó 3-4 évvel, a csütörtök volt az álmok netovábbja, a lehetőség, amikor még bármi megtörténhet, és arra a bármire van 3 egész napod. A csütörtök kicsit olyan volt, hogy szombatra akár Párizsban is lehetsz. Mindegy, hogyan.
És a csütörtök este volt a legjobb a világon. Mindig.

Ezzel szemben a vasárnap, főleg a _vasárnap délután, hát az pokoli. Akkor kábé leálltak az életfunkcióim, képtelen voltam bármire. Pusztán azon az alapon, hogy vasárnap van. A tudat, hogy vége van a hétnek, és megint kezdődik elölről egy HÉTFŐ, tartósan kikészített.

Nos, ennek vége van.

Valószínűleg a kor és az apátia bölcsesség hozta el a produktív hétvégéket. Mostanában vasárnap rendszerint többet haladok mindennel, mint egész héten.

(A heti mélypont mondjuk nem tűnt el, csak átment szombatra.
És, ha már itt tartunk, a kárpáti borzaska lett az új nokedli, amit imádunk, csak gyűlölöm elkészíteni és nem is tudom.)

megy egy film

most valami nosztalgiacsatornán, Vikidál, István a király. Két munka között a kanapén kornyadozva fél szemmel néztem csak, de elképesztő a szereplőgárda, egyrészt kb. 30 év távlatából a Gyula, aki itt még hozza, akit mindig is, az őstehetség lázadót, akinek a nyersessége az ereje - és akiről azóta már tudjuk, amit; majd megszólal Bubik István, hogy ez a Vikidál ez nem tűri a kontrollt, ez simán hazamegy, ha a rendező fölöslegesen instruálja - "Vikidálnak egyébként igaza volt, csak a színészek már mind meggyávultak" mondja Kerényiről Bubik. Bubik, aki egy baleset miatt már nem él. Kerényiről, akiről azóta szintén tudjuk, amit. 

Három ember, három fajsúlyos tragédia. 

Ezek a dokumentumfilmek mindig utólag lesznek nehezek. 

"szépek a lányok, asszonyok

a kertek, parkok gazdagok,
lehetnénk földi mennyország,
hát belül mért a pokol rág.
Őrült világ (...)
Mert ez a nép itt nem olyan,

hogy békében éljen, boldogan,
a vérében a harc, a láz. (...)
Az ember meddig tűrheti,
hogy folyton félelemben él,
hogy itt a törvény ennyit ér.
mért van, hogy ereinkben itt
vér helyett gyűlölet folyik."

csupa boldogtalan

dolgok történnek mostanában, például az imént elhatároztam, hogy megiszom azt az isteni kis baileyst, amit a napokban kaptam (hangsúlyos mindkét jelző), és erre kiderült, hogy már megittam, ÉS nem is emlékeztem rá.

Mindkét fordulattól külön-külön, és közösen is le vagyok sújtva.

vacsorára nincs jobb

mint egy nagy szelet frissen sült prósza hideg tejjel.
aperitifnek baileys.
kísérőnek kolbászos szendvics. 

minek örüljek a negyedik iksszel a homlokomon. 

nem lehet kibírni

annyira cuki.

- ma zeneiskolába menet visszacsapódott egy ág a sövényről. Elkezdett lelkendezni, hogy neki pacsit adott a bokor.

- onnan jövet észrevette a földön a kidobott fenyőket. A kis kesztyűs kezével ott melengette az ágait tök sokáig, és beszélt hozzájuk, hogy ne haragudjanak a gonosz emberekre.

- a pékség előtt egy taxissal köszöntünk egymásnak, és miután a gyerek is köszöntötte őt, úgy köszönt vissza, hogy "szervusz Kiscsillagom" Hazáig ugrándozott, hogy "anya, azért ez nem gyakori, hogy ilyen kedvesen köszönnek az emberek, a bácsi honnan tudta, hogy csillag a jelem?"


ááá, Stockholm-szindrómám van nem lehet ezt kibírni, komolyan.

ma kiderült

amit szerintem mindig is tudtam, hogy sokkal hamarabb megveszek egy nadrágot, mint egy határidőnaplót. úgy értem, hogy hamarabb döntök, miközben hát lássuk be, melyik a fontosabb a normális embereknek.
szóval elképesztő mennyiségű idő alatt végül úgy határoztam a hipermarket teljes kínálatát nyolcvankétszer megvizsgálva, hogy szakítok a tíz éves hagyománnyal, és idén már nem olyat veszek, amilyet egyébként máig jövőre is szándékoztam.
nem volt könnyű ezt eldönteni, na. végül egy kicsi, de csinos, és méretéhez képest bosszantóan drága példány mellett döntöttem, van benne számtalan extra, és heti beosztásos, ami a napi után furcsa, de hát úgysem használom soha.
és akkor vettem még ezt-azt, meglepő önmérsékletet tanúsítva csak egy argánolajos tusfürdő ugrott rám, de tusfürdő amúgy is kellett, és hát a párizsi nők is, akik nem ráncosodnak, ennyit legalább megtesznek magukért, hogy mindenre argánolajat kennek, gondoltam akkor ennyit én is, meg hát rohannak az évek.
a pénztárt megcélozva feltűnt, hogy bár mindenhol sor van, az egyiknél senki sem áll, miközben a pénztáros unatkozik.
néztem a szimpatikus fiúra, hogy áramszünet, vagy bedöglött kártyaleolvasó,  de mondta, hogy jöjjek nyugodtan már várt.  a naplóhoz érve, miután lehúzta a vonalkódot, kétszer visszanézett az árára, majd rám.
- Ez 2690 forint! - mondta felháborodva.
- Szerintem is nagyon bosszantó, nyugtattam meg, és akkor felröhögtünk, pedig nem is tudta, hogy micsoda meló volt a döntésben.
Kicsit még viccelődtünk, elkérte a telefonszámomat adott két kupont, amiről mindketten tudjuk, hogy  lószart se ér, mert ki akar január 2-án és 3-án 8000 forint felett vásárolni, de hát a szándék a fontos, mennyivel jobb hely lett a világ, ráadásul EGY EGÉSZ ÉVIG örülhetek a helyes noteszomnak.
Meg van szintén drágaságos nadrágom is, á, túl szép, és igaz mégis.
Káprázatos.

mennyire gyarlók vagyunk

na jó, nem. csak én. de én nagyon.

van egy munkám, aminek a kimenete elég kétes abból a szempontból, hogy elég régóta halogatom és hát a kedvem se a régi, de most már nincs hova húzni és azzal sincs kedvem szembesülni, hogy igenis előfordulhat, hogy vannak dolgok, amiket félbehagyok, szóval muszáj, na.

és ennek voltak bizonyos technikai feltételei, de semmi megoldhatatlan, csak logisztika, gondolkodás, programletöltés. meg borzasztó sok idő és aprólékos pepecselés.

ezt elég régóta tudom és próbálom ignorálni.

ma reggel hat óta laptoppal, hatszáz vezetékkel megmozgattam a házat, letöltöttem a programot is, kaptam két idegrohamot , de végül minden összeállt, működik. pacsi.

csak meglehetősen helyhez kötött, és ebben a formában csak a lakás egy bizonyos pontján tudok dolgozni. de tudnék tudok.

de most természetesen nekem ez nem elég, nekem kell az a szabadság, hogy ott csináljam, ahol akarom. bazmeg.

úgyhogy most egy kávé mellett azon gondolkodom, hogy mégis meg kéne venni ma  azt a mikrofonos fülhallgatót, ami mobillá tesz, mert hát nekem nem elég jó az egyébként tök profi rádiós mikrofonom,  ami akkora mint egy ház még akkorról van, amikor még volt életem.

basszus, nem hiszem el magam.

én annyira szenvedek.

valaki csapjon meg.


(vagy hívjon fel, mert természetesen a nagy pakolás közben eltüntettem a telefonom, és nem találom. áááááá, én annyira nehezen viselem a szőkeségemet. )