ha akarok valamit a gyerektől, akkor nagyon gondosan megtervezem a társalgás lehetséges kimeneteleit, mert annyira aljasan lelogikáz, hogy többször felmerült bennem a tender kiírása a felnevelésére muszáj felkészülni bármire. Persze legvégső esetben még mindig mondhatom, hogy "azért, mert azt mondtam". Ezzel ugyan szintén nem lehet nála célt érni, nem is a legerősebb érvek közül való, lássuk be de addig is enyém az utolsó szó.
Tegnap este alvás előtt megkérdezte, hogy lehet bekerülni a mesébe.
Félálomban voltam, időt akartam nyerni, visszakérdeztem, hogy érti ezt mégis.
- Anya. (Van ez a hangsúly, sajnos írásban nem tudom érzékeltetni. Van benne némi szánalom, kis lenézés, csipetnyi értetlenség, és szeretet elég halványan, mintha azt mondaná: erőltesd meg magad, menni fog.) Úgy értem, hogy benne akarok lenni.
- Hátöööö... próbáltam tovább húzni az időt - szerintem a mese az.... Kitaláció. Emberek kitalálják és megrajzolják. Egy olyan történet ami csak a fejünkben van. Meg könyvekben, Meg filmszalagon. Az nem a valóság, tudod? (A kétségbeesés teljesen éberré tett.) - Nem lehet bekerülni. Illetve ugyanúgy kerülhetsz bele, mint aki kitalálta. Elképzeled és benne leszel. (Oké, én is tudtam, hogy nem túl egzakt magyarázat, de tőlem ennyi telt hirtelen, jó?!)
- Anya. - Mondta tök kedvesen, kicsit olyan "persze-persze" hangsúllyal. És némi motoszkálás után elaludt.
Ma reggel nagy komolyan egy újságot a kezében tartva üldögélt a kanapén, amikor bejöttem a fürdőszobából.
- Olvasok - közölte fel sem nézve. Gondolom ez kell, hogy bekerüljek a mesébe, nem?
Imádnivaló
VálaszTörlésnagy mákom van vele, igen. :)
VálaszTörlés