2017. január 27., péntek

most

már úgy néz ki, hogy magunk mögött hagyjuk lassan az összes kicseszett vírust, amiről ugyan senki sem mondta ki, mi az, mintha valami megnevezhetetlen átok lenne, de hát olyan nagyon okosak vagyunk, hogy mi aztán tudjuk, hogy ez maga a sátán az influenza volt.
vannak napok, amik úgy múltak el, hogy a láztól semmire sem emlékszem, meg voltak mindenféle más napok is - úgyhogy mostanában, amikor éjszakánként nem tudok aludni, akkor viszonylag elégedetten arra gondolok, hogy de legalább nem fáj.
na, így jött el a negyven.
a helyzet súlyosságát különben azzal is tudom érzékeltetni, hogy január 14-e óta összesen 3 (három!) kávét ittam, a harmadikat, két kortynyit ma reggel. Pörgök is egész nap.
Na. Hát most kábé ennyit tudok mondani. Meg hogy legyen már végre tavasz, nyuvadjon ki a tél.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése