mostanában

az a baj, hogy semmire sincs időm, viszont tele van a fejem meg a szívem mindenféle dolgokkal, amikhez pont idő kellene.
kicsit olyan, mint szülés előtt, amikor végigdolgoztam kilenc hónapot, és a végén azt hittem, van két hetem a kiírt időig, és úgy terveztem, én azalatt egyrészt kialszom magam, másrészt felkészülök arra, hogy anya leszek. aztán hirtelen szülnöm kellett mert később nem értek rám és akkor ott sírdogáltam, hogy én erre nem voltam felkészülve, és mindenki hülyének nézett, ami részükről teljesen jogos volt, csak nem tudták az előzményeket.
és most is azt hittem, mire 40 leszek, már mindent fogok tudni magamról meg a jövőmről meg a céljaimról, de valahogy pont elment ez az utolsó 5, 1 év idő, amikor ezeket pontosíthattam volna.

három hete hozzám egyébként is a kazánszerelők járnak haza, most mire emlékezzek mondjuk meleg az továbbra sincs, de a mai, a Zsolti azt mondta, én csak ne idegeskedjek, amíg őt látom, hát megígértem neki ezt, hitem az nagyon van, állítólag az hegyeket is mozgat, hátha meleget is csinál, sose lehet tudni.

szóval maradt néhány napom felkészülni a hátralévő életemre, és most erőnek erejével átgondolom, mit csináltam meg mondjuk az utolsó fél évben, amik, tegyük fel, nem voltak nagy dolgok, de túlestem rajta, mielőtt 40 lettem. Hoztak, vagy vittek valamit. Így vagy úgy, fontosak voltak.

Főztem fügelekvárt. FÜGÉT!
Randiztam egy Ádámmal. ÁDÁMMAL!
Ébren töltöttem nyáron egy egész éjszakát.
Elfogadtam, hogy barátságok is véget érhetnek.
Fogadtam el segítséget. (nehezen)
Kértem bocsánatot. (könnyen)
Küzdök azért, ami fontos.

Jó, hát nem túl vastag.

De most nem tudom egyenként elmesélni, késő van.