nem írom itt

de azért csinálom a sajátos missziót, #azvagyamitteszel  - és ma például tőlem szokatlan módon leszólítottam valakit, akit ugyan ismertem korábbról, de azért nem nagyon csevegünk el az időjárásról vagy a kenyér áráról.

de most már hetek óta fülig szaladt a szám, ahányszor megláttam, és mivel közel lakuk egymáshoz, ez kb. naponta megtörtént.

már-már kezdtem magam idiótának érezni ettől, mert láttam, hogy ő viszont nem tudja mire vélni a jókedvemet, de nem tudtam nem örülni neki.

ma meg úgy alakult, hogy jöttünk ki a bevásárlásból (a város másik végén) ő pedig épp befelé tartott. és akkor megint felvidultam. és annyira nyár volt, meg derű meg mit tudom én, hogy köszönés után mondtam neki, hogy nemrég láttuk a színházban. és hát mindig megörülök, amikor látom, bocs.
és akkor a gyermek nekiállt értetlenkedni, hogy kit, anya, kit láttunk a színházban.

- Sir Kán vásárolni megy - mondta ő, és tényleg, be is ment.

Hazáig röhögtem ezen, zseniálisan jófej pasi.