valaki, mi van azzal a helyes fiúval, akivel sokszor látott, és akkor mondtam valamit, mert mindig mond valamit az ember, ami nem túl sok és nem túl mély, de még épp elég, és aztán hosszan gondoltam a fiúra, akivel ugyan nem tudom pontosan, mi van, de mindig úgy megörülök neki, ha csak eszembe jut, mintha még volna miért örülnöm, de aztán megnyugodtam, hogy tényleg van miért, hiszen megtörtént velem: találkoztunk, és volt, ami lehetett, és én ezért már mindig hálás leszek az életnek, és soha nem fogom elfelejteni, hogy akkor is pont erre gondoltam, amikor egyszer nyáron éjjel értünk haza, és az ajtaján néztem a szélfútta falevelek árnyékát, és egy
dalt hallgattam.
mondjuk ettől a daltól mindig összeszorul a szívem, de nem rossz érzés, csak olyan szépen, ahogy néha az élet örömében fáj.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése