napokban kicsit többször kellett megbíznom számomra teljesen vagy részlegesen idegen emberekben (volt, hogy saját döntésből, és volt hogy nem volt választásom). A népmesei tanulságra, hogy "a vége jó, minden jó" - kicsit még várunk, addig pedig kussolunk, Andi barátnőmmel egyetemben, mert egymástól független történések sorozataként teljesen önállóan arra jutottunk, hogy mindig lehet szarabb, szóval nem rinyálunk. A magam részéről persze erősen bízom benne, hogy innen már csak felfele van, de jobb az ilyen kijelentésekkel nem kapkodni, mert mattot ad az Isten, aztán nézhetünk.
És, hogy valami cuki is legyen: a gyereknek képtelenség megmagyarázni, hogy a Rudolfról szóló dal a "Szürke patás". Tántoríthatatlan a hitében, hogy az bizony "Szürke barnás". És utcahosszat így is énekli, roppantul élvezve, hogy csilingel, amerre jár. És be nem áll a szája, és folyamatosan tolja, és amint kicsit lanyhul a figyelmem, képes visszakérdezni, hogy "hm, anya?!" (Napirenden továbbra is Jézus és barátai
meg a tetkós rágó. Nem akarjátok tudni.)
Annyira jófej és imádnivaló, hogy szavak nincsenek és egész nap csak puszilgatnám, de hát hogy néz az ki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése