gyíknak* lenni, azt mesélem most el.
Évek óta bosszant, hogy a a lépcsőházban a lakásom előtt dohányoznak azok, akik a saját lakásukat óvják a füsttől. Ez egy elég szerencsétlen helyzet, mert kedvelem is őket, meg vitát se akarok, ugyanakkor a büdöset sem bírom. Így harcom meglehetősen egyoldalú: úgy csinálom, hogy nem is tudják, mennyire kikészít a bűz.
Mostanra viszont egyre többször durran el az agyam azon, hogy bejön ez a szag, de többnyire vagy lehiggadok, mire elindulnék megbeszélni ezt, vagy nincs rajtam elég ruha és lusta vagyok öltözni, vagy mire kiérek, befejezik a hadműveletet.
Ma volt az, amikor elszánt is voltam, meg felöltözött is amikor megéreztem A Szagot, és rohanvást fel is téptem a bejárati ajtót. Nyitottam a számat szólásra, de a szomszéd megelőzött.
Bájos mosollyal boldog új évet kívánt és becsukta az ajtót.
Én meg ott maradtam a szólásra nyílt számmal.
Úgyhogy nem nagyon tudtam jobbat, becsuktam.
És most egy kicsit puffogok. Addig is, míg eljön az én időm, rászokom a dohányzásra sokat olvasok az asszertív kommunikációról, hogy addigra meg nehogy ne tudjak érvelni az érdekeim mellett.
Jajj, de kurva bonyolult a világ, komolyan mondom már.
* én vagyok a gyík, mielőtt megint téves értelmezések születnek. Itt jegyezném meg azt is, hogy nem a pasim a kazánszerelő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése