nem megy ki

a fejemből ez a szerencsétlen repülőgépbaleset. Valamitől folyton visszakalandoznak hozzá a gondolataim, és bár az eredeti hírekhez képest már számtalan újabb kiegészítés napvilágot látott, nekem egyszerűen az a verzió csípődött be, hogy a pilóta nem merte jelezni a központnak az üzemanyaghiányt, így ők nem szabadították fel a légifolyósót, nyilván, mivel nem tudták, hogy ekkora a baj. A pilóta már csak akkor szólt a tank állapotáról, amikor késő volt. Mindezt (állítólag) azért, mert félt a következményektől. 

Ez nem megy ki a fejemből. 

Hogy az emberek tényleg képesek a végsőkig húzni a megoldást, ha már belekerültek a (hülyeség-)spirálba. Például a benőtt köröm egyre jobban fáj, de a legtöbben (én is) képesek vagyunk addig elhúzni a dolgot, amíg már sebészeti beavatkozással (jobbik esetben csak azt) az egész körmöt le kell venni. És nem egy vérmérgezés miatt mondjuk az ujjat is. 

És tudjuk öregem, hogy nem fog magától meggyógyulni, képtelenség, de bízunk a csodában, abban az ezreléknyi megfoghatatlan tudatállapotban, hogy hátha. 

Mégis. 

És ez most nem egy körömlevétel volt, hanem 76 élet. 

(Nem szólok az üzemanyagról, hátha mégis az előtt le tudunk szállni, mielőtt kiderül?) 

Istennel nem érdemes sakkozni.