2016. november 22., kedd

durvul

a dolog. 
eddig még csak-csak, némi hiszti, és nehéz reggelek (délutánok, esték), néhány keményebb beszólás (nem tőlem) ((na jó, nem csak tőlem)), de hát ilyen ez a popszakma, nő a gyerek, nő a szája is, aztjóvan'. 

nos. azt hiszem, a mai nap mindenképpen forduló és újabb érv a vegyes csoportok ellen. 

az én gyönyörű, hosszú hajú lányom óvodából hazafelé jövet némi dráma kíséretében megjegyezte, hogy biztos nem hoz neki semmit a télapó, mert vágott a hajából. 
még el is siklottam a dolog fölött, valahogy nem tűnt fel, hogy ez egy fontos dolog. 
később, amikor már a téren egy másik kislány apukája újságolta, hogy a lánya mondott egy titkot, ami J hajvágása volt, már gyanakodtam. 
amikor hazaértünk, visszatértem erre, mi volt, hogy volt. 
kiderült, hogy egy nagycsoportos kislány volt az értelmi szerző, az én lányom pedig, nem tudni miért, levágta a haját. Egy egész komoly tincset oldalról amúgy, a szülinapi fotózás eredményét majd lehet mutogatni 20 év múlva, és nevetünk nagyokat. de sajnos még nem tartunk itt. 
Szóval levágta, mert a Janka* azt mondta. 

És amikor firtattam, hogy ki a tököm az a Janka egyáltalán, mert mostanában minden sötét  kifogásolható üggyel kapcsolatban az ő neve kerül elő, akkor inkább meta, mint verbális úton jelezte, hogy ez a lányka a tulajdonképpeni főnöklány. butának buta, de mindig az van, amit ő mond. 

remek. 

és én eddig nem gondoltam, hogy az óvoda az egy veszélyes hely, és talán nem is az. de ha az én gyerekem, aki amúgy kiáll magáért, visszaszól és visszaüt, képes levágni a haját, mert valaki azt mondta, akkor én nagyon szomorú vagyok. 

oké, mondjuk, hogy ez egyszer volt. és akkor az ember nagyvonalú, hogy előfordul, majd megtanulják a közösségi lét erőviszonyait kezelni. 

de ha nem, és a következő szintre lépnek, ami bármi lehet, ugye, ki tudja a mai óvodásoknál, akkor .... hátööööö.... nos, mindenképpen bemegyek az óvodába. 
De be ám. 


* kitalált név (reméljük)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése